A mozambiki terület középső részén a portugálok megpróbálták legitimálni és megszilárdítani kereskedelmi és települési helyzetüket prazók létrehozásával. Ezek a földtámogatások településeikhez kötötték az emigránsokat, Mozambik belterületét pedig nagyrészt a prazeirok , a támogatások birtokában hagyták , míg a portugál központi hatóságok a közvetlen hatalomgyakorlást véleményük szerint a fontosabb portugál birtokokra összpontosították. Ázsiában és Amerikában. A rabszolgaság Mozambikban előre kelt európai kapcsolattal. Az afrikai uralkodók és főnökök rabszolgasággal foglalkoztak, először arab muszlim kereskedőkkel, akik a rabszolgákat közel -keleti ázsiai városokba és ültetvényekre küldték, később pedig portugál és más európai kereskedőkkel. A kereskedelem folytatásaként rabszolgákat szállítottak harcoló helyi afrikai uralkodók, akik portyáztak az ellenséges törzseknél, és eladták foglyaikat a prazeiróknak . A prazeirók tekintélyét gyakorolták és támogatták a helyi lakosság körében ezek a rabszolgák, akik tagjaik Chikunda néven ismertek. A Portugáliából folytatott kivándorlás viszonylag alacsony szinten zajlott egészen a XIX. Század végéig, elősegítve az "afrikanizálódást". Míg a prazókat eredetileg kizárólag portugál gyarmatosítók akarták birtokolni, a házasságkötés és a prazeirók viszonylagos elszigetelődése a folyamatos portugál hatásoktól, a prazók afrikai-portugálok vagy afrikai-indiánok lettek.

Bár a portugál befolyás fokozatosan bővült, hatalma korlátozott volt, és gyakorolta az egyes telepeseket és tisztviselőket, akik kiterjedt autonómiát kaptak. A portugálok 1500 és 1700 között a tengerparti kereskedelem nagy részét el tudták birkózni arab muszlimokkal, de miután az arab muzulmánok 1698-ban elfoglalták Portugália kulcsfontosságú lábát a Mombasa -szigeten (ma Kenyában) lévő Jézus -erődben, az inga lendülni kezdett. a másik irány. Ennek eredményeként a befektetések elmaradtak, miközben Lisszabon az Indiával és a Távol -Kelettel folytatott jövedelmezőbb kereskedelemnek és Brazília gyarmatosításának szentelte magát.

E háborúk során a Mazrui és az Ománi arabok visszafoglalták az Indiai -óceán kereskedelmének nagy részét, és kényszerítették a portugálokat délre. A 19. század közepére sok prazosz csökkent, de többen életben maradtak. A 19. század folyamán más európai hatalmak, különösen a britek és a franciák (Madagaszkár), egyre inkább bekapcsolódtak a kelet -afrikai portugál területek körüli térség kereskedelmébe és politikájába.

A 20. század elejére a portugálok Mozambik nagy részének adminisztrációját nagy magánvállalatokra helyezték át, mint például a Mozambik Társaság, a Zambezia Társaság és a Niassa Company , amelyeket főként brit finanszírozók, például Solomon Joel irányított és finanszírozott , és szomszédos kolóniáik (Dél -Afrika és Rhodesia). Habár Mozambikban törvényesen megszüntették a rabszolgaságot, a 19. század végén a charter társaságok kényszermunka -politikát léptettek életbe, és olcsó - gyakran kényszerített - afrikai munkaerőt szállítottak a közeli brit gyarmatok és Dél -Afrika bányáiba és ültetvényeibe. A Zambezia Company, a legjövedelmezőbb bérelt társaság, számos kisebb prazeiro -gazdaságot vett át, és katonai előőrsöket létesített vagyona védelmében. A bérelt társaságok utakat és kikötőket építettek áruk piacra hozatalához, beleértve a vasutat, amely összeköti a mai Zimbabwét és a mozambiki Beira kikötőt.

Nem kielégítő teljesítményük és az Oliveira Salazar korporatív Estado Novo rezsim alatt a Portugál Birodalom gazdaságának erősebb portugál irányítása felé történő elmozdulás miatt a vállalatok engedményeit nem újították meg, amikor elfogytak. Ez történt 1942 -ben a Mozambiki Vállalattal, amely azonban továbbra is a mezőgazdasági és kereskedelmi szektorban működött társaságként, és ez már 1929 -ben történt a Niassa Company koncessziójának megszűnésével. 1951-ben az afrikai portugál tengerentúli gyarmatokat átnevezték Portugália tengerentúli tartományaira.